A szurkolók körében végzett empirikus kutatásoknak az egyik legkritikusabb része a mintavétel folyamata, állítja a nemzetközi szakirodalom. Az alapsokaság meghatározása és a reprezentatív minta kiválasztása rendkívül kihívást jelent, hiszen a szurkolók általában mobil csoportot alkotnak. Még az azonosításukra szolgáló eszközök, mint a bérletek vagy a tagsági rendszerek sem garantálják a stabil mintavételt. Az időben és térben relatíve pontosítható alapsokaság korlátozott anyagi és technikai erőforrások miatt gyakran nehezen lokalizálható.
A valódi szurkolókat a játék varázsa vonzza a mérkőzések látogatására. Ahogy egy elhivatott szurkoló fogalmazott: „Nem vagyok hülye. Látom, hogy a játék nem mindig olyan, mint régen. De még mindig a futballért vagyok itt, mert varázsa még mindig megvan.” Ez a kettős jelleg jellemzi a szurkolást: az élvezetes játék és a csapathoz való kötődés.
Az idősebb szurkolók gyakran úgy érzik, hogy a mai labdarúgás elveszítette azt a varázslatot, ami régen vonzotta őket. Nemcsak a játék minősége a probléma, hanem a játékosok és a közönség közötti kapcsolat is. Sokan úgy érzik, hogy a futball túlságosan üzleti lett, és a szurkolás társadalmilag lebecsült tevékenységgé vált.
A régebbi szurkolók megkülönböztetik az új stílusú nézőket, akik kevésbé érzelmileg kötődnek a játékhoz. Ők úgy érzik, hogy a futball felhígult, és ezt a közönséget maga a sport teremtette meg. A középkorú és idősebb nézők szerint megváltozott a szurkolás funkciója és a környezet is.
Az NB I-es labdarúgó-mérkőzések gyakran inkább stresszt okoznak, mintsem hogy levezetést nyújtsanak a nézőknek. Sokan elégedetlenek a játék minőségével és a szurkolás körülményeivel. Ez az elégedetlenség mind egyéni, mind társadalmi szinten sok kárt okoz, és valószínűleg nem tartható fenn sokáig. Fontos lenne, hogy a labdarúgás és a szurkolók érdekeit figyelembe véve tudatosan befolyásoljuk a változásokat.
Forrás: Földesiné Szabó Gyöngyi – MAGYAR NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKÕZÉSEK NÉZÕINEK TÁRSADALMI ÖSSZETÉTELE ÉS MOTIVÁCIÓI
